A magán- és állami tulajdon összehasonlítása a privatizáció példáján keresztül

Posted by in Friss kutatások

Email to someoneShare on FacebookGoogle+share on TumblrTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this page

A külföldi tulajdon megjelenése javítja a vállalatok teljesítményét, természetesen csak bizonyos feltételek mellett. Többek között erről is beszélt előadásában Telegdy Álmos a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület konferenciájának második napján. Az előadás átfogó képet nyújtott az állami- és magántulajdon jellemzőiről, illetve arról, hogy Telegdy és szerzőtársai milyen eltérést találtak Kelet-Európában a gazdasági átmenet során állami tulajdonban maradt vállalatok és a privatizált cégek között. Eredményeik alapján a külföldi tulajdonosok „jobb gazdák”, ezek a vállalatok magasabb termelékenységgel bírnak.

Sokáig uralkodott az a nézet a közgazdaságtanban, hogy minden olyan iparágban, ahol akár kis mértékben is megjelennek piaci kudarcok[1], ott a vállalatoknak állami kézben kell lenniük. Ennek az a félelem volt az alapja, hogy a versenyző vállalatok nem végeznék el a szükséges, de veszteséges tevékenységeket (például a posta csak a nagyvárosokba juttatná el a leveleket), vagy a profit érdekében költséget csökkentenénk ott, ami hosszú távon káros a társadalom számára (például az autógyár nem fordítana elég figyelmet a környezetvédelemre). A 20. században, különösen a háború utáni visszaesés segítette elő annak a nézetnek a terjedését, hogy az államnak nem kell monopol szereplőként uralnia ezeket az iparágakat, a piaci kudarcok a versenypiacok szabályozásán keresztül is megszűntethetőek (például környezetszennyezésre kirótt büntetések segítségével). Ez a felismerés gyors, és nagy volumenű privatizációhoz vezetett, amely hullám a mai napig tart, elég például a posta vagy a vasúti közlekedés privatizációjának kérdésére gondolnunk, amely időről időre előkerül. [2] Sőt, az sem ritka, hogy a folyamat ellenkező irányba történik, így például a közelmúltban Magyarországon egyfajta államosítási hullám volt megfigyelhető. Telegdy Álmos és szerzőtársai (J. David Brown és John S. Earle) cikkeikben arra keresik a választ, hogy a privatizáció milyen hatással volt a termelő vállalatok termelékenységére négy átmeneti gazdaságban (Magyarország, Románia, Oroszország és Ukrajna).

A kelet-európai politikai és gazdasági átmenet során tapasztalt, sok vállalatot érintő privatizációs hullám remek vizsgálati anyagot biztosít a kutatók számára. Egyrészt egy időben számos vállalat került állami kézből magántulajdonosokhoz, másrészt a szocialista berendezkedésből következően az állami tulajdon nem csak néhány, hanem szinte az összes iparágban uralkodó volt a rendszerváltás előtt. A szocialista vezetés megszűnésével és a gazdasági rendszer összeomlásával válogatás nélkül, gyors ütemben elkezdődött a tulajdonoscsere. Mindeközben sok vállalat továbbra is állami kézben maradt, ezzel megfelelő összehasonlítási alapot képeztek az új magánvállalatoknak. Ezt a folyamatot mutatja a következő táblázat:

table_3

Forrás: Brown, Earle & Telegdy (2005): The Productivity Effects of Privatization: Longitudinal Estimates from Hungary, Romania, Russia, and Ukraine[4, p31]

Jól látható, hogy a négy ország esetén jelentősen eltér a privatizáció megvalósulásának ideje és üteme, illetve a külföldi tulajdonosok megjelenésének aránya. Magyarország és Oroszország esetén a másik két szereplőhöz képest korán indult el a folyamat, de 2002-re Románia és Ukrajna is megelőzte Oroszországot a magántulajdon arányában. A külföldi tulajdon szerepe hazánkban volt a legjelentősebb, az időszak végén a privatizált vállalatok nagyjából 16 százaléka volt külföldi kézben. Nem csak a folyamat, hanem az alkalmazott módszertan is eltért – mutatnak rá a szerzők. Magyarországon a vállalatokat egyesével értékesítették, míg Romániában a kuponos privatizációnak köszönhetően, illetve a dolgozói programok hatására jelentős volt a munkavállalói tulajdon. Oroszország és Ukrajna több módszerrel is kísérletezett, így diverz tulajdonosi szerkezet alakult ki a folyamat végére. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ezek vajon számítanak-e? Egyszerűbb lesz-e a külföldi tulajdonos helyzete, aki ismeri a nyugati gyakorlatokat, illetve hátrányt szenvednek-e azok a vállalatok, ahol az irányítás a kevésbé képzett, vezetői készségekkel nem rendelkező munkavállalók kezébe került?

A szerzők a privatizáció hatásait különböző ökonometriai módszerekkel tesztelték.[3] Az országonként mért átlagos hatások jelentősen eltérnek egymástól, azonban ha szétbontjuk a hatást külföldi és hazai tulajdonosokra, egyre tisztábbá válik a kép. Oroszország kivételével minden esetben jelentős pozitív hatást találtak a szerzők a külföldi tulajdonos kezébe kerülő vállalatok esetén. Vagyis ezek a cégek mérhetően magasabb termelékenységgel rendelkeznek, mint a hozzájuk hasonló állami kézben maradt vállalatok. A hazai tulajdonosokhoz került vállalatok esetén a hatás eltérő irányú, hazánk esetében azonban ezek a vállalatok is magasabb termelékenységgel rendelkeznek, mint az állami vállalatok, igaz, az itt mért fejlődés elmarad a külföldi tulajdonos esetén tapasztaltaktól.

hu_1

Forrás: Brown, Earle & Telegdy (2005): The Productivity Effects of Privatization: Longitudinal Estimates from Hungary, Romania, Russia, and Ukraine[4, pp36-37]

Az ábrák a privatizáció termelékenységre gyakorolt hatását mutatják a privatizációt megelőző és követő években. Jól látható, hogy az eseményt megelőző években, nulla körüli hatást mutattak ki a kutatók – vagyis nem volt különbség a később is állami tulajdonban maradó és a privát kezekbe kerülő vállalatok teljesítménye között. A privatizációt követően azonban a külföldi tulajdonos megjelenése egyértelműen javította a vállalatok működését. Az eredmények kevésbé egyértelműek hazai tulajdonosok esetén, Oroszországban kicsit romlott ezen vállalatok termelékenysége, addig Magyarországon ők is jobban teljesítettek, de a külföldi tulajdonban lévő vállalatoktól elmaradó mértékben.

ru_1

Forrás: Brown, Earle & Telegdy (2005): The Productivity Effects of Privatization: Longitudinal Estimates from Hungary, Romania, Russia, and Ukraine[4, pp36-37]

A szerzők azt is megvizsgálták, hogy hogyan alakult a privatizáció hatása a tulajdonosváltást követő években. Arra keresték a választ, hogy vajon folyamatosan nő a termelékenységben mért különbség vagy csak egy egyszeri ugrásról van szó. Fontos elkülöníteni azt, hogy a különbség forrása csak egy egyszeri elbocsátás-e, vagy a tulajdonos a stratégia és az üzletmenet megváltozásával egyre termelékenyebbé tudja tenni a vállalatot. A hazai tulajdonoshoz került vállalatok esetén elérő eredményt kaptak a különböző országokban. Oroszország esetén a magántulajdon pozitív hatása csak jó pár évvel a privatizációt követően kezdett érvényesülni, a korai években jelentősen rosszabbul teljesítettek a privatizált vállalatok az állami szektornál. A másik három országnál a vállalati termelékenység azonnal növekedni kezdett, majd később (3-4 év elteltével) a különbség csökkeni kezdett az állami vállalatokhoz képest. Más a tapasztalat akkor, ha külföldi tulaj kezébe került a vállalat. Ebben az esetben minden vizsgált országban a felvásárlás pillanatában elkezdődött a termelékenység javulása az állami vállalatokhoz képest, és a különbség folyamatosan növekedett évről-évre a vizsgált 6 éves periódusban.

Milyen következtetést vonhatunk le ez alapján a magántulajdon szerepéről? Bár a négy országban eltérő eredményekre jutottak a szerzők (Románia és Magyarország esetén jelentős termelékenységnövekedéshez vezetett a tulajdonosváltás, az ukrán adatokon mért hatás pozitív, de értéke kisebb, míg Oroszországról nehéz lenne általános megállapítást tenni), az megállapítható, hogy külföldi tulajdonos megjelenése minden esetben közel azonos nagyságú pozitív hatással bírt a vállalat termelékenységére. Ráadásul ez a hatás időben előre haladva csak erősödik.

Vagyis egy ország vállalatainak termelékenységét nagyban befolyásolhatja az, hogy ki a tulajdonos, illetve az a tulajdonos hogyan szerzett részesedést a vállalatban. De nem csak a különböző magántulajdonosok esetén érdemes megvizsgálni a különbségeket. Érdemes újragondolni azt, hogy mikor szükséges az állam tulajdonosként történő fellépése, és mikor lenne elég szabályozóként beavatkoznia.

Az előadás alapjául szolgáló cikk itt érhető el.

A borítón látható kép a Kim Seng munkája, CC-BY-NC-ND licence alatt használható fel. Itt elérhető.

[1] Piaci kudarc például az externáliák megjelenése. Erre egyszerű példa az autógyártás, ahol a termelés melléktermékei – például a gyárak által kibocsátott gázok – károsítják a környezetet.

[2] Andrei Shleifer: State versus Private Ownership című 1998-as cikke részletes áttekintést nyújt az állami- és magántulajdon közti különbségről, illetve arról, hogy mik azok a tényezők, melyek meghatározzák, hogy az állami- vagy a magántulajdon a megfelelőbb az egyes esetekben.

[3] Az érdeklődők a tanulmányból részletesen megismerhetik a szelekciós torzítás elkerülése érdekében végzett különböző lépéseket.

[4] A műhelytanulmány itt elérhető.