A cikk szerzői: Hobot Péter és Nagy Péter

A bölcs közmondások praktikus tanácsokkal látják el a nemzet lányait és fiait, de van közgazdaságtani relevanciájuk is. Sok ismert frázis, olyan problémát ragad meg, ami iránt a közgazdaságtudomány is érdeklődik. Nézzünk át párat! 

Jobb-e ma egy veréb, mint holnap egy túzok

Ez a mondás azt az emberi viselkedésre jellemző jelenséget ragadja meg, miszerint az emberek gyakran a rövidtávú (legyen az 1 hét vagy 1 év) hasznosságuk maximalizálására törekednek, nem pedig az egész életük során keletkező összhasznosságot maximalizálják. Jobban szeretünk a jelenben fogyasztani, mert a jelenben élünk a jövő pedig távolinak tűnik és „majd lesz valami” alapon alulértékeljük a jövőbeli élményeinket. A közgazdaságtan egyik alapelve összhangban van az életből vett jelenséggel: „A korábban rendelkezésre álló pénz értékesebb, mint a később rendelkezésre álló.”.

Ez az alapelv kapcsolódik a pénz időértéke, a jelenérték és a diszkontálás fogalmakhoz, de ne ijedjünk meg, ezek szorosan összefüggnek egymással. A pénz időértéke egy példával szemléltetve annyit jelent, hogy 1000 forint többet ér ma, mint egy év múlva. Ez triviális hiszen, ha van 1000 forintom, betehetem a bankba és egy év múlva 1050 forintom lesz (5%-os kamat mellett).

Ahhoz, hogy eldönthessük melyik a „jobb”: a túzok vagy a veréb, valahogy ki kellene számítanunk a túzok jelenértékét, vagyis hogy mennyit érne nekünk a túzok, ha most kapnánk meg. Ezt a diszkontálás módszerével számíthatjuk ki, ami pontosan azt jelenti, hogy a jövőbeli értéket átszámítja jelenbeli értékre. A példában: megnézzük azt, hogy mennyi lenne a túzok értéke, ha ma kapnánk meg és ehhez képest mennyivel ér kevesebbet amiatt, hogy csak holnap kapjuk meg. (Diszkontálás során a közgazdászok jellemzően valamilyen – a jövőbeli esemény kockázatosságával összefüggő nagyságú – kamattal diszkontálnak.)

Az életben nem mindig igaz a közmondásban megfogalmazott állítás, ezt pedig a vállali szféra 5-10 éves projektjeinek jellemzőivel szemléltetném. Egy-egy ilyen projektre jellemző, hogy rövidtávon magas kiadásokkal és alacsony bevételekkel jár, viszont közép- és hosszútávon megtérülhet. A vállalat akkor kezd bele a projekt megvalósításába, ha a tervezett kiadások és bevételek nettó jelenértéke pozitív vagyis, ha a projektből származó teljes bevétel és a kiadások különbségének jelenértéke nagyobb, mint nulla. Ha pedig a vállalat belekezd a projektbe, az azt jelenti, hogy megéri számára a közép/hosszútávú befektetés, vállalja a rövidtávú kiadásokat a későbbi nyereség reményében. Vagyis ilyen esetben a vállalat számára jobb a holnapi túzok a mai verébnél.

Ha az a túzok annyira finom, a veréb pedig öreg, kicsi és sovány, akkor érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy lehet, hogy jobban megéri koplalni holnapig és ebédelni egy kiadósat ahelyett, hogy napról napra éljünk.

Közös lónak túros a háta

A közmondás egy elképesztően fontos dolgot ragadott meg: azokat a dolgokat, amiket nem lehet tulajdonjogi rendszerben valakihez kötni – köztulajdonban vagy senki földjén léteznek – előbb vagy utóbb túlhasználják és tönkre mennek.

A közgazdaságtan ezt a közlegelők tragédiájaként ismeri, ami Garret Hardin vezetett be a közgazdasági gondolkodásba. Példájában egy mindenki által használható legelőt vizualizált, amin annyi marha legel, hogy megeszik és kitapossák az összes füvet, ezért nem tudnak hízni és kevés tejet adnak.

Röviden, ha tíz gazdának fejenként egy tehene van, és minden tehén 10 liter tejet ad naponta, az 100 liter tej egy nap. Azonban, ha egy gazda kihajt még egy tehenet a legelőre, ami miatt kevesebbet tudnak enni a tehenek, és mindegyik tehén csak 9 liter tejet tud majd adni, akkor 11 tehén legel a legelőn összesen, amik 99 liter tejet szolgáltatnak egy nap alatt. Összeségében a közösség rosszul járt, de az a gazda, aki két tehet vitt ki a legelőre nyert a dolgon, mivel neki a két tehén után 18 liter teje lesz, 10 helyet. Ezt látják a többiek is és a végén minden gazda kihajt annyi tehenet, amennyit csak tud. Egy szempillantás alatt kopár sziklákon sovány gebék és borjak botorkálnak majd.

A közgazdaságtani értelemben vett közlegelőket, ezért általában állami, azaz közöségi tulajdonba kell venni. Állami szinten kell szabályozni a használatukat, a fenntartásukat pedig központi kasszából, tehát mindenki pénzéből kell fizetni. A fenti példához kapcsolódó legfontosabb fogalom a közjószág fogalma. Ez definíció szerint valami olyasmi jószágot takar, aminek a fogyasztásából mások nem zárhatóak ki, de a szereplők fogyasztásukkal nem zavarják egymást. Elég ritka az ilyen jószág, például a levegő fogható fel így, vagy az autóutak, esetleg az utcai közvilágítás, de ezek is korlátolt mértékben. Azáltal, hogy a közjószág jellegéből fakadóan nem zárható ki a fogyasztásból senki, nem lehet használati díjat felszámolni, költségei pedig természetesen vannak. Ez egy jelentős probléma, hiszen felmerül a kérdés, hogy akkor ki fizesse ki a költségét mindenki jólétének? Mi akadályozza meg a potyautas magatartást? Miért fizessek a használatért, ha nem muszáj fizetnem, és amúgy a többiek sem fizetnek érte?

 

Olcsó húsnak, híg a leve

A közmondás azt ragadja meg, hogy ha egy ajánlat nagyon csábító, akkor lesz benne valami buktató is. „Nem minden arany, ami fénylik.” Vagy „azt hiszi, hogy a bab is hús.”  Szintén idevágó szólásmondások, de az „Olcsó húsnak, híg a leve” mondás körmönfont dolgokat eredményez a közgazdaságtanban és az üzleti világban. Sokszor a fordítottjával találkozunk, amit a marketingesek eléggé ki is használnak. Fordítva így nézne ki: Drága húsnak, nincsen leve!

Az úgynevezett Veblen hatás abból indul ki, hogy a drágább termékek felé nagyobb a kereslet, mert nagyobb minőséget társítanak hozzá a fogyasztók. Ezért kifejezetten érdemes a termékeket felülárazni.

Egy biztos: a megfelelő ár megtalálása nagyon fontos a termékek gyártóinak, mivel a túl alacsony ár nemcsak, hogy nem feltétlenül termel elég bevételt, de még el is ijeszti a vásárlókat.