A cikk szerzője: Berkovics Beáta

Ha visszaemlékeztek az idei nyaralásotokra, talán nektek is eszetekbe jut néhány alkalom, amikor jócskán megszaladtak a költségek, mert nem figyeltetek kellően. Ez több tényező együtteséből adódik, melyek nagyrészét viselkedési pénzügy egy alágára, a mentális könyvelés (mental accounting) jelenségére lehet visszavezetni.

A mentális könyvelést úgy kell elképzelni, hogy amikor nyereségek vagy veszteségek érnek minket, akkor azokat hasonló módon kezeljük, mint amikor a könyvelők rublikákba irogatják a cég bevételeit vagy kiadásait. Külön számlákat vezetünk a fejünkben például szórakozásra, étkezésre, vagy ruházkodásra havi vagy éves bontásban. Ahogy álmaink utazására külön malacperselybe félretett pénzünkért sem szívesen törjük fel azt hónap végén, hogy a sajtos pirítósnál mennyeibb lakomát vásárolhassunk magunknak, úgy a mentális számláinknál sem szívesen csoportosítunk át egyikről a másikra, még ha ott adott pillanatban sokkal nagyobb szüksegünk is lenne rá.

Mentális könyvelési rendszerünket megannyi furcsaság jellemzi. Külföldi nyaralásaink során például más valutában kell fizetnünk a szolgáltatásokért és a termékekért mint ami megszokott, ezért ezeket az összegeket általában nem a Forintban vezetett mentális számláinkhoz fogjuk hozzáadni, hanem külön kezeljük őket (Thaler és Johnson, 1990). Így például az Olaszországban elfogyasztott fagyit nem ugyanoda „könyveljük” mint a balatoni lángost, pedig mindkét esetben étkezésre költünk. Ebben az esetben a külön számla nyitása abból is adódhat, hogy nehezen váltanánk át rögtön a kinti költekezések értékét a saját valutánkra. Ezért is lehet az, hogy kifejezetten olcsónak éljük meg a kinti 15 eurós turista menüt, még akkor is, ha itthon eszünkbe sem jutna egy átlagos napon 4500 Forintot költeni ebédre. Ráadásul külföldön más az elfogadott referencia ár is, ott ahhoz viszonyítunk, hogy egyébként 25 euró alatt nehezen jönnénk ki egy étteremben, így a 15 eurós ebédet kimondottan jó üzletnek érezzük. A viselkedési pénzüggyel foglalkozók ezt úgy mondanák, hogy magas volt a tranzakciós hasznossága. A tranzakciós hasznosság a megszerzési hasznossággal együtt adja ki a teljes hasznosságot. A megszerzési hasznosságot úgy számíthatjuk ki, hogy a megvásárolt szolgáltatás vagy termék nekünk jelentő hasznosságából kivonjuk a valójában ráköltött összeget. (Thaler, 2016) Így például a légkondicionált hotelszobánkban sokkal kisebb a megszerzési hasznossága egy palack ásványvíznek, mint amikor már négy órája állunk sorban a tűző napon Firenzében, hogy végre élőben is megtekinthessük az Uffizi galériában Vénusz születését. Míg az első esetben nem sokra értékelnénk a palack vizet, hiszen nincsen különösebben melegünk, és végső soron csapvízzel is olthatjuk a szomjunkat, addig a második esetben könnyen megeshet, hogy 5 Eurót is szívesen kiadnánk érte az utcai árusnak, hiszen sokkal nagyobb hasznosságot rendelünk a vízhez.

De nem csak étkezés, hanem városnézés közben is hozunk irracionális döntéseket. Tegyük fel, hogy Milánóban mindenképp meg szeretnék nézni a dómot. Ezt meg is tehetjük 12,5 euróért. A helyszínen a jegypénztárnál kiderül, hogy látogatható az ehhez tartozó múzeum és keresztelő is, egyenként 3,5 Euróért, vagy 17 Euróért vehetünk bérletet, amivel mind a három látványosságot megtekinthetjük. Gyakran előfordul, hogy bár kezdetben csupán egy dolog érdekelt minket, így, hogy csomagban árusítják, és tisztában vagyunk vele, hogy külön-külön mennyibe kerültek volna, mégiscsak úgy érezzük, hogy ez egy kihagyhatatlan ajánlat és igényt tartunk az adott termékre vagy szolgáltatásra. Ilyenkor pontosan a már előbbiekben ismertetett magas tranzakciós hasznosság esetével állunk szemben. Persze, megnézzük a múzeumot és a keresztelőt is, ha már fizettünk érte, majd 5 perc alatt végzünk is mindkettővel, hiszen megérzésünk nem csalt, ezek valójában nem érdekeltek minket. Konstatálnunk kell, hogy bár a magas tranzakcios hasznossag miatt jó üzletnek tűnt, a megszerzési hasznossága viszont alacsony volt, azaz kevés hozzáadott értékkel rendelkezett számunkra.

Ezek az irracionális döntési magatartások sajnos a nyaralás végeztével sem múlnak el. Ha huzamosabb ideig külföldön tartózkodunk, például egy Erasmus félévről térünk vissza Magyarországra, akkor megesik, hogy már a kinti árakat vesszük referencia áraknak, és kezdetben egy-egy barátokkal töltött estén annyira megörülünk, hogy egy korsó sör nem 5 euró, hanem „csak” 500 Forint, és annyira olcsónak érezzük azt, hogy jóval többet iszunk, mint amennyit féléve azonos sörárak mellett ittunk volna. Úgyhogy ebben az esetben, és általánosságban is érdemes odafigyelnünk a költekezéseinkre, nehogy még a hónap végi zárás előtt lenullázzuk a számláinkat a bemutatott könyvelési sajátosságokból adódóan!