A pénzügyi piacok fejlettsége nagymértékben befolyásolja, egy ország gazdasági növekedésének mértékét. A reálgazdasági folyamatok minél hatékonyabb működéséhez egy megbízható és a gazdasági szerkezetbe mélyen integrált pénzügyi rendszer szükséges. Ez a megállapítás évtizedek óta része a mainstream közgazdasági gondolkodásnak, mely igaz a fejlődő országokra, ugyanakkor egy nemrég megjelent tanulmány szerint a fejlett nyugati gazdaságokban nem feltétlen ilyen egyértelmű a helyzet. A tanulmány szerzői, Stephen Checcetti és Enisse Kharroubi 1985 és 2009 között húsz országban vizsgálták a hitelállomány és a munkatermelékenység növekedésének kapcsolatát, Megállapították, hogy a vizsgált országokban minél nagyobb volt a hitelnövekedés, annál kevésbé nőtt az egy munkásra jutó kibocsátás.

Mielőtt részletesebben ismertetnénk a szerzők eredményeit, tegyünk egy kitérőt a pénzügyi rendszer gazdaságban betöltött szerepére. A pénzügyi rendszer feladata, hogy felgyorsítsa és olcsóbbá tegye a gazdaságban végbemenő tranzakciókat. A lakosság által felhalmozott megtakarítások a bankrendszeren keresztül tudnak eljutni azokhoz a vállalkozókhoz, akik magasabb jövőbeli kifizetések ígérete mellett beruházásokat hajtanak végre, innoválnak, amely végső soron az ország termelékenységének növekedéséhez fog vezetni.

Hogyan is jutottak látszólag ellenkező eredményre Checcettiék?

Abban az esetben, ha a felhalmozott hitelállomány megfelelő szinten marad, akkor a gazdaság hosszú távon profitál a rendszerből. Ugyanakkor a szerzők szerint egy bizonyos szint után, a hitelállomány-növekedés negatívan hat a termelékenységnövekedésre. Az általuk használt modellben, a vállalati hitelállomány növekedését két dolog befolyásolja. A vállalkozók szembesülnek a hagyományos kockázat-hozam trade-offal. A vállalkozók hitelfelvétel előtt különböző hozamú és kockázatú beruházások közül választhatnak úgy, hogy minél magasabb egy beruházás várható hozama, annál nagyobb a kockázat is.

A beruházások megvalósításához és megtérüléséhez pedig több időre van szükség, ezért a vállalkozók döntése nem csak a jelenlegi hitelfelvétel lehetőségeitől függ, hisz egy hosszú távú beruházás esetén később is felléphetnek finanszírozási kockázatok. Egy olyan gazdasági környezetben, ahol a vállalkozóknak már korábbról felhalmozott hiteleik vannak, az új beruházások közül a biztonságosabbakat fogják választani, melyeknek a várható kifizetése is alacsonyabb. Ez viszont, hosszú távon a termelékenységre is negatív hatással van, ami lassítja egy ország gazdasági növekedését.

Checcettiék a hitelállomány növekedésének hatását különböző iparágakban is vizsgálták. Arra jutottak, hogy különösen azokat az iparágakat érinti érzékenyen a hitelek növekedése, ahol az vállalatok eszközállományában nagyobb az immateriális eszközök aránya, illetve kevésbé fókuszálnak kutatásra és fejlesztése. Tehát pont azokat a vállalatokat érinti érzékenyen a hitelállomány növekedés, amelyek olyan tevékenységet végeznek, melyek nagymértékben járulnak hozzá a termelékenység és a gazdaság növekedéséhez.

Na de mégis hol van a határ, ahol a hitelezésnek már negatív hatása van a gazdasági növekedésre?

Checcettiéknek erre is van válaszuk. Egy korábbi tanulmányukban arra jutottak, hogy a GDP arányos államadósság 85%-os, míg a GDP arányos vállalati hitelállomány 90%-os szintje fölött, a további hitelnövekedésnek jelentős negatív hatása van a hosszú távú gazdasági növekedésre. Nem véletlen például, hogy ezen mutatók alacsony szintje az Európai Unióba való belépés egyik kritériumaként is szolgál.