Közgazdaságtan és a választási rendszerek

Posted by in Neumann-díj, Uncategorized

Email to someoneShare on FacebookGoogle+share on TumblrTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this page

Az elmúlt hetek visszatérő témája hazánk választási rendszere: az ellenzéki pártok azzal vádolják a kormányzatot, hogy az általa kialakított választási rendszer neki kedvez, és ily módon igazságtalan. Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy miként lehetne egy választási rendszer igazságtalan?

A cikk szerzői: Gieszer Zsombor és Tóth Benedek

A hétköznapokban a szavazás, választás módszere rendkívül egyszerű: egy csoport azt az opciót választja, amelyre a legtöbb voks érkezik, és ezt igazságosnak tartjuk.Cikkünkben bemutatjunk, hogyan válik bonyolulttá a helyet, illetve igyekszünk támpontkat nyújtani a választasi rendszerek könnyebb megítéléshez, amely nagyban összefügg a közgazdaságtannal. Ha csak két lehetőség között kellene döntetnünk, a választás országos szinten is gyerekjáték lenne,csakhogy a parlamenti választások ennél eggyel nehezebb diót és nagyobb fejtörést jelentenek., mivel, több párt és jelölt is indulhat többféle programmal: ha valaki mindig két lehetőségre szűkíthetné az alternatívák körét, ő rendelkezne a legnagyobb hatalommal az egész döntést illetően. Viszont ha 3 vagy annál több opció közül kell választani többségi szavazás máris kevésbé alkalmas.Hogy mit is értünk ez alatt? A válasz minden idők egyik legnagyobb közgazdászától, Kenneth Arrow-tól származik. Ő abból a feltételezésből indult ki,, hogy egy választási rendszernek három alapvető feltételnek kell megfelelnie.

  • Ha egy választási lehetőséget mindenki jobban szeretne egy másiknál (például mindannyian szívesebben mennénk moziba, mint étterembe), akkor a szavazás sem vezethet ahhoz, hogy utóbbit válasszuk (azaz étterembe menjünk).
  • Ha két lehetőség közül mindenki ugyanazt részesíti előnyben, függetlenül a többi lehetséges választástól (ne felejtsük, legalább három opcióval állunk szemben), akkor az, hogy a szavazás szerint együttesen melyiket preferáljuk, nem függ a többi alternatívától. Persze lehet, hogy a győztes utóbbiak közül kerül ki, de bármely két kiválasztott opció egymáshoz viszonyított helyzete a szavazás eredményében nem függhet a többi alternatívától. (Mozizni akkor is jobban szeretnénk, mint étterembe menni, ha meccsre is mehetünk. És ez még akkor is igaz, ha végül a meccset választjuk.)
  • Ne legyen diktátor, ne egyetlen szavazó döntésén múljon a csoport döntése.

Arrow meglepő eredménye szerint lehetetlen olyan választási módszert találni, amely mindhárom kitételnek megfelel. Mivel ezek a feltételek nagyon is indokoltnak és egyértelműnek tűnnek, úgy látszik, bármit is választunk, az “igazság” csorbát szenved. Így tehát mindenképpen tökéletlen módszerek közül kell választanunk, még akkor is ha, csak az esti szórakozás kiválasztásáról van szó. Akkor pedig még nem is beszéltünk a országgyűlési választás speciális kérdéseiről.

kennth arrow

A választási rendszerek arányossága

Egy parlamenti választási rendszer megértését egészen az alapoktól kell kezdenünk. Mi a funkciója, mit várunk tőle? Legyen reprezentatív, azaz jelenítse meg a teljes szavazóbázis preferenciáit, biztosítsa a képviselők, és képviseltek közti kapcsolatot, illetve működőképes parlamentet, kormányzatot eredményezzen. A rossz hír az, hogy az imént felsorolt kívánalmak inkább szemben állnak, mintsem kiegészítik egymást. Hiszen például minél reprezentatívabb egy adott rendszer, annál több pártot eredményez az országgyűlésben, ezzel nehezíti a későbbi határozott kormányzást. Tehát először el kell döntenünk, hogy melyik alapvető elvárásnak akarunk megfelelni, majd ennek fényében láthatunk neki a szabályok kialakításának.

Így jutunk el az arányosság fogalmához, ami nagyon komplex kifejezés, rengeteg jellemzőt magába foglal, figyelni kell, hogyan használjuk. De erre még később külön kitérünk. A leginkább arányos rendszereket, arányos (surprise-surprise), az aránytalanabbakat többségi választási rendszernek hívjuk. Azokat a szisztémákat, amelyek mindkét forma jellemzőit körülbelül egyenlő módon magukon viselik, vegyes struktúráknak nevezzük Szigorú értelemben persze minden választási rendszer vegyes, hiszen teljesen nem vetheti el sem a reprezentativitást, sem pedig a kormányzóképesség elősegítését.Ellenben létezik olyan felfogás is, amely szerint vegyes rendszer nem létezik, csupán „inkább arányos”, vagy „inkább többségi” szisztémákról beszélhetünk. A különbségeket talán könnyebb megértenünk, ha összeszedjük az egyes struktúrák főbb jellemzőit.

Arányos rendszerek

Alapvető céljuk a reprezentativitás megteremtése
A szavazók általában a pártok listáira voksolnak, így azok nagyjából a szavazatok arányainak megfelelően jutnak mandátumokhoz.

Biztosítja a kisebb pártok bejutását a parlamentbe, így szélesebb társadalmi lefedettséget lehet elérni
Ugyanakkor nehezíti az egyenes kormányzást, mivel általában koalíciós kormányokat eredményez, így valószínűbb a vezetésen belüli érdekellentétek kialakulása. Akadályozza a későbbi elszámoltathatóságot, ugyancsak a koalíciós kormányzás miatt, hiszen ilyenkor az esetleges rossz döntések felelőssége megoszlik a kormánypártok között. Eszközei közé tartozik többek között: kisebb parlamenti küszöb, kevés, többmandátumos választási körzet, egyfordulós választás, jelöltállítás megkönnyítése, másodlagos preferenciák figyelembevétele, stb.

Többségi rendszerek

Fő céljuk a könnyebb kormányzás elősegítése
A választók körzetenként egyéni jelöltekre szavaznak, illetve minden választókerület egy-egy mandátumot ér.

Kevesebb parlamenti pártot, jobb elszámoltathatóságot, stabilabb kormányzatot eredményez.
Azonban nem veszi figyelembe a kisebb közösségek, pártok érdekeit, illetve aránytalanul fejezi ki a szavazók akaratát. Eszközei lehetnek: magas küszöbök, többfordulós választás, több kisebb, egymandátumos körzet, jelöltállítás szigorítása.

Az Európai Parlament képviselőit az egyik legkomplexebb választási rendszerben választjuk - kép forrása: bumm.sk

Az Európai Parlament képviselőit az egyik legkomplexebb választási rendszerben választjuk – kép forrása: bumm.sk

Az imént bemutatott többségi, illetve arányos rendszereken kívül beszélhetünk vegyes struktúrákróll, amelyek a felsorolt „arányosító”, vagy többségi elvet biztosító eszközök kevert felhasználásáról ismertek. A magyar országgyűlési választások is egy vegyes szisztéma szerint zajlanak. Erre utal, egyebek mellett, hogy egyéni kerületi, és listás úton is szerezhetünk mandátumokat. Ez a kettősség más formában is megjelenik, például kisebb pártok szempontjából kedvező jelöltállítási kritériumokkal rendelkezik, azonban jelentős, 5%-os bejutási küszöbbel dolgozik.

Az imént felsorolt tulajdonságok, melyek befolyásolhatják a választás eredményére. Elindulni nagyon könnyű, bejutni viszont viszonylag nehéz, ami komoly verseny és nagy feladat elé állítja a kisebb, szervezetlenebb pártokat. Ennél sokkal fontosabb kérdés például az egyéni szavazókerületben megnyerhető és listáról kiosztott mandátumok aránya. Ha az előbbiek száma nő, az a mindenkori legnépszerűbb pártnak kedvez, hiszen ezek mindenhol az egyetlen legjobb eredményt elérő alakulathoz kerülnek. Azonban a többiekre leadott szavazatok sem vesznek kárba! Hogy miért nem, az elvezet a listás mandátumok kiosztásához.

Ezeket értelemszerűen a listára adott voksok száma alapján határozzák meg. Ehhez azonban gyakran hozzáadják a vesztes egyéni jelöltekre leadott szavazatokat is, egyfajta kompenzációként. Ugyanígy felvetődhet, hogy a győztes “felesleges” szavazatai is adódjanak hozzá a listán kapottakhoz. Mit jelent ebben az esetben a felesleges? A győzelemhez szükséges számon felüli, csak a második helyezettel szembeni előnyt növelő szavazatokat. Ez az úgynevezett győzteskompenzáció .

Kezdjük kapisgálni, hogy mennyi döntést kell meghoznunk, ha választási rendszert tervezünk. (Ráadásul még nem is érintettük a választókerületek határainak vagy a listás mandátumok kiosztásának pontos algoritmusát.) Láttuk, hogy tökéletes rendszert nem tudunk kialakítani, de ez általában így van a fontos közügyekkel. A lényeg, hogy ismerjük döntéseink hatásait, és megértsük, milyen megoldás áll a tökéletlen lehetőségek közül az általunk preferálthoz legközelebb.