Venezuela átka: Az egy forrásból származó gazdasági növekedés aggodalomra ad okot

Posted by in Fejlődésgazdaságtan, Mindennapi közgáz

Email to someoneShare on FacebookGoogle+share on TumblrTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this page

Venezuela gazdasága összedőlni látszik. Az egykor prosperáló ország lakossága éhezik, míg az ország elnöke, Nicolas Maduro sonkás szendvicset majszol élő adásban a parlamenti közvetítés alatt. Az ország 1950 és 1975 között a leggyorsabban növekvő gazdaságok közé tartozott, mely főként az olajkitermelés fellendülésének volt köszönhető. Az egy forrásból származó gazdasági növekedés általában aggodalomra ad okot, mivel lehet negatív hatása egy ország társadalmi és politikai struktúrájára is. Ezt nevezik nyersanyag átoknak, ami sok ország esetében aláássa a hosszútávú gazdasági, társadalmi és politikai fejlődést, a rövidtávú bevételekért cserébe.

A cikk szerzője: Lente Bori

 A nagy mennyiségű természeti erőforrás egyszerre jelenthet áldást és átkot egy ország számára. Azonban több kutatás szerint inkább az utóbbi szokott beteljesülni: az intenzív nyersanyagkitermelő országok lassabb gazdasági növekedést produkálnak, mint a kevesebb természeti erőforrással rendelkezők. Ha az ország bevételeinek túl nagy részét képezik nyersanyagkitermelésből származó jövedelmek, a kialakuló gazdasági struktúra nem lesz képes hosszútávú növekedést teremteni, és a kormányzat rosszul fog reagálni az állam jóléti szükségleteire.

Ez a modell valósult meg Venezuelában is, mely több különböző mechanizmuson keresztül fejti ki negatív hatásait. Ezen torzítások az ország gazdasági teljesítményét, valamint társadalmi- és politikai berendezkedést is befolyásolják. Nézzük meg, hogyan áshatja alá egy ország hosszútávú növekedését az, ha a jólétet egyetlen, könnyen kitermelhető tényezőre építik a döntéshozók.

Vége a rumbának, irány a tüntetés -  Kép forrása: crisisgroup.org

Vége a rumbának, irány tüntetni -
Kép forrása: crisisgroup.org

 Kézenfekvő elsőként a nyersanyag átok gazdasági torzításait szemügyre venni. Ennek egyik legjelentősebb hatása az úgynevezett „Dutch Disease”, azaz holland betegség,  mely akkor üti fel fejét egy országban, mikor egy termék gyors jövedelem-növekedést eredményez a gazdaság egyetlen szektorában, melyet a többi szektor által termelt jövedelem nem képes követni. Venezuelában ez a szektor az olajszektor volt, amely szektorból származó jövedelmek jelentős növekedését nem volt képes egyik másik szektor sem lekövetni. Ezen torzítás problémákat szült nem csak a lemaradó szektorokban, de a gazdaság egészében is.

A Venezuela által exportált olaj iránti kereslet sokáig töretlenül növekedett, mely az országba nagy mennyiségű külföldi valutát vonzott be. Az általuk exportált termék, azaz az olaj iránti magas világpiaci kereslet és a beáramló valuta hatására felértékelődött Venezuela nemzeti valutája. Ez azt eredményezte, hogy csökkent más késztermékek előállításának versenyképessége a világpiacon, mellyel párhuzamosan olcsóbbá vált az import. Így amely késztermékeket eddig belföldön gyártottak, esetleg exportáltak, azokat egy idő után jobban megérte külföldről vásárolni.

Ez a folyamat főként a forgalmazható termékeket, azaz a kereskedelemben használt alapárukat érintette, melyekkel könnyen lehet kereskedni, így könnyű importálni is. A gazdasági termelés ezért eltolódott a forgalmazható termékekről a szolgáltatások felé. Az olajbőség generálta gazdasági folyamatok arra ösztönözték a lakosságot, hogy felhagyva eddigi tevékenységükkel, inkább a más szektorokban elérhetetlen jövedelmezőséggel rendelkező olajszektor közelébe próbáljanak férkőzni.

Ezen elképzelés hatására rengetegen adták fel munkájukat a hagyományos, forgalmazható termékeket előállító szektorban, hogy a városba költözzenek, és ők is hasítsanak egy szeletet az olaj teremtette gazdagságból. Természetesen ez a misszió nem sikerülhet mindenkinek, így a városokba özönlő tömeg sikertelenebb csoportjaiból kialakultak a kiváltságosok körüli szegénységi övek. A lakosság nagy része elszegényedett, melyet a szociális ellátó rendszer sem tudott kezelni.

Az olajból származó megnövekedett jövedelem rohamos ütemben növelte a keresletet az import termékekre, melyet a belföldi gazdaság nem tudott rögtön kielégíteni. Ezzel párhuzamosan növekedett a kereslet a szolgáltatások iránt is, melyet viszont muszáj volt belföldi piacról kiszolgálni, importálhatatlanságuk miatt. A külföldi importtermékek és a belföldi szolgáltatások iránti kereslet növekedése tartósan megemelte az árakat, ezzel inflációt előidézve. Mivel Venezuelában gyakorlatilag teljesen leépült a feldolgozóipar, a legtöbb alapárut – mint  az élelmiszer vagy a gyógyszer – külföldről kellett beszereznie a lakosságnak, mely az infláció növekedése miatt drasztikusan rontotta a lakosság megélhetési lehetőségeit.

Olajbevételek alakulása és infláció mértéke - Kép forrása: businessinsider.com

Olajbevételek alakulása és infláció mértéke – Kép forrása: businessinsider.com

A eddigiekben bemutatott folyamatok egyértelműen megfigyelhetők Venezuelában, ha megvizsgáljuk, hogy az olajtermeléssel járó jövedelem növekedést milyen mértékben követte a mezőgazdasági termelés csökkenése, ezzel késleltetve az iparosodást.

Míg 1920-ban a mezőgazdasági termelés Venezuela GDP-jének a harmadát jelentette, az 1950-es évek alatt 10%-ra csökkent. Az ipari termelés 1990 és 1999 között a GDP 50%-áról 24%-ra csökkent, (az összes latin-amerikai országban ugyanezen időszakban csak 36% -ról 29% -ra csökkent). Ezzel párhuzamosan látható az is, hogy Venezuela az 1970-80-as évek óta, azaz az első olajválság óta folyamatosan küzd a valuta leértékelődésével és inflációval.

Venezuela olajra épülő gazdasága a politikai berendezkedésen is nyomot hagyott. A nyersanyag átok megjelenése nem ritka a fejlődő országok között, azonban Venezuela két dologban teljesen különbözik a legtöbb társától: 1) Venezuela egy teljes értékű demokrácia 2) az olajkitermelés alkotmány szerint az államhoz tartozik.

A kettő együtt túlzott olajkitermelésre ösztönözi a mindenkori rezsimet, hogy politikai támogatottságot tudjon vásárolni magának. Annak érdekében, hogy a természeti erőforrásokból származó járadékok minél nagyobb részét tudja a kormányzat zsebre tenni, időről időre hivatalban kell maradnia. A pozíció megtartása érdekében még egy járadékvadász, önérdekkövető kormányzatnak is érdekében áll minimálisan visszajuttatni az olajbevételekből – termékek és szolgáltatások formájában – a szavazóknak, ezzel növelve a nyerési esélyeit.

Annak ellenére, hogy ez az ösztönző bizonyos előnyöket biztosít a polgárok számára, ezzel párhuzamosan előnytelen gazdasági folyamatokat indít meg. A szavazatok megvásárlása és a leváltással járó félelem túlzó kitermelésre ösztönözi a kormányzatot, ezzel erősítve a már bemutatott gazdasági folyamatokat. Egyensúlyban minden döntéshozó a túlzó kitermelésben érdekelt, ráadásul a szavazók is olyan gazdasági lépéseket jutalmaznak a szavazatukkal, melyek egyáltalán nem fenntartható irányba terelik a gazdaságot.

Ráadásul a nyersanyagok világpiaci árára erős volatilitás jellemző, így nem szerencsés az ebből származó bevételekre építeni egy ország fejlődését. Ennek eredményeképp az első olajválság alatt Venezuela eladósodott, és kiadásainak fedezése érdekében fokozatosan halmozta fel a hiteleket. 1970 és 1994 között a külföldi adósságok a GNP, azaz a bruttó nemzeti termék 9%-áról 53%-ára emelkedtek. Tehát – amint korábban már említettük – ahogy az olajárak és a bevételek csökkentek, úgy csökkent az egy főre jutó jövedelem és a gazdaság egésze is. 1996-ban Venezuela egyike volt azon kevés országoknak a világon, ahol az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb volt, mint 1960-ban.
(https://venezuelanalysis.com/analysis/74)

Átlagos olajár és GPD PPP alakulása – Kép forrása: businessinsider.com

A gazdasági és politikai olajfüggőség talán egyik legmaradandóbb hatása a társadalom struktúrájának és kultúrájának megváltozása. Az alkotmány szerint állami kézben lévő olajból származó gazdagság illúziója eredményezte azt a társadalmi szintű hozzáállást, hogy az egyének boldogulása az olajtól, így végső soron az államtól függ. Az olajjal kapcsolatos tevékenységek mindent meghaladó jövedelmezősége rengeteg vállalkozót késztetett arra, hogy szövetségre lépjenek az állammal, ezzel valóban függővé téve magukat az aktuális rezsimtől. Ennek természetes következménye az állam növekvő bürokratizálódása: becslések szerint Venezuelában a hivatalos gazdaságban foglalkoztatottak mintegy 45% -át alkalmazzák a közszférában.

Az nyersanyag átok mögött meghúzódó ok-okozati összefüggések feltárása után azonban fontos kitérni arra is, hogy Venezuelával ellentétben, voltak országok, akiknek sikerült előnyt kovácsolniuk az országukban felhalmozódott természeti kincsekből. Az átok elkerülésére nincs egy jól bevált recept, viszont az ellenpéldákat figyelembe véve megállapítható, hogy nem önmagában a nyersanyag-gazdagság okozza a problémákat, hanem az intézményi háttér. A nyersanyag-gazdagság gazdasági struktúrára és társadalmi berendezkedésre gyakorolt hatása jelentős mértékben függ az adott kormány politikájától. Nincsenek olyan megoldások, melyek garanciát  adnak a tartós gazdasági növekedésre a nyersanyaggazdag országoknak. Az viszont megállapítható, hogy a nyersanyag bőséget áldássá formálni tudó országok erős intézményekkel, átlátható politikai döntésekkel, és elszámoltatható döntéshozatallal rendelkeznek.