Csehország kör- és kórképe: Csehország növekedési diagnózisa

Posted by in MESTERKURZUS, ROPOGÓS

Email to someoneShare on FacebookGoogle+share on TumblrTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this page

Csehországra hazánkban rendszerint jó példaként tekintünk: egy sok tekintetben hozzánk hasonló, de nálunk sikeresebb közép-európai országnak tekintjük. Ennek ellenére azért náluk is vannak kiaknázatlan gazdasági lehetőségek, melyeket Dani Rodrik, Ricardo Hausmann és Andrés Velasco növekedésdiagnosztikai keretrendszerével derítünk fel. Elemzésünkben az alábbi ábrán látható döntési fán szétválasztott területek közül kerestük azt a növekedést hátráltató problémát, amelyik eliminálása a legjelentősebb növekedést tudná generálni a cseh gazdaságban.

A cikk szerzői: Tóth Benedek és Vígh Ádám

E mentén haladva kizártuk, hogy Csehország növekedését meghatározóan finanszírozási korlátok fognák vissza. Az ország az EU tagjaként könnyen jut külföldi tőkéhez, a belföldi hitelezés pedig dinamikusan növekszik. Ez a magas GDP arányos megtakarítási rátának, és a hitelintézetek piacán tapasztalt töredezettségének köszönhető. A finanszírozás kérdése után az új beruházások hozamát vizsgáltuk. Ezt egyrészt az össztársadalmi szinten rendelkezésre álló erőforrások és képességek korlátozhatják, másrészt az állami vagy a piaci működés hiányosságai csökkenthetik. Utóbbiak esetében a “kisajátíthatóság” csökkenéséről beszélünk, ami azt jelenti, hogy az egyébként elérhető hozamok nem szükségszerűen kerülnek a beruházás kockázatát vállaló vállalkozóhoz, aki így kevésbé fog beruházni.

Kutatásunk során arra jutottunk, hogy a befektetések társadalmi megtérülésének szintje, az ezt meghatározó földrajzi helyzet és a fizikai, technológia infrastruktúra egyértelműen nem fontos növekedési korlát. Csehország egy meglehetősen kicsi, európai ország: exportpiacai közel vannak, az országon belül nincsenek fontos közlekedési korlátok. A fizikai infrastruktúra fontos korlát lehet egy szegény ország esetében, de Csehország fejlettségi szintjén egyértelműen nem meghatározó. A humántőke tekintetében kevésbé világos a helyzet: a munkaerőpiachoz és a munkavállalók képzettségéhez egyértelműen releváns korlátok tartoznak, azonban ezek oka nem kristálytiszta: ezt a kérdést a piaci kudarcokkal együtt tárgyaljuk.

Egy ország kormányzása közép- és hosszútávon természetesen annak össztársadalmi adottságait is jelentősen befolyásolja, rövid távon azonban elsősorban máshogy korlátozhatja a gazdasági növekedést. A kormányzati kudarcok visszavethetik a befektetési kedvet, mivel ezek miatt a befektető nem feltétlenül juthat hozzá az egyébként elérhető hozamhoz. Ilyen kudarcok a makrokockázatok mellett az olyan mikrokockázatok, mint az előnytelen adórendszer, a hatékonytalan adminisztráció vagy a vállalkozásokat sújtó korrupció.

Csehország esetében a makrokockázatok kifejezetten enyhék, a mikrokockázatok pedig javuló tendenciát mutatnak. A közelmúltban egyszerűbbé vált az adórendszer és megváltozott a csődtörvény, javítva a korábban kritikusan lassúnak tartott csődeljárásokon. Összességében nincsenek arra utaló jelek, hogy a kormányzat hatékonytalansága vagy kudarcai korlátoznák meghatározó módon a cseh növekedést.

A hozamok kisajátíthatóságát vagy meglévő erőforrások hatékony felhasználást piaci kudarcok is visszavethetik. Ilyen hatású lehet például az oktatás vagy a munkaerőpiac kudarca. Az Európai Unión belül Csehországban a legalacsonyabb a munkanélküliség a maga 3,2%-ával. Ezen belül a területi különbségek meglehetősen nagyok, az ország szegényebb vidékein ez az arány jóval magasabb.

A cseh vállalatvezetők nem tartják olyan meghatározó nehézségnek a munkaerőhiányt, mint magyar társaik. Ennek ellenére Csehországban is komoly problémát jelent a munkanélküliség: 2017 végén itt volt a legmagasabb a betöltetlen állások aránya az EU-ban. Ezzel párhuzamosan viszont a növekvő bérek hatására egyre többen térnek vissza  a munkaerőpiacra, az aktivitási ráta tavaly 75%-ra nőtt.

Sok vállalatvezető emeli ki ugyanakkor a megfelelő képzettségű munkaerő hiányát. Ezen felül nagyon gyakori az úgynevezett “skill mismatch”, azaz a munkavállaló képzettsége és az általa végzett munkakör közötti eltérés: a dolgozók kiemelkedően magas hányada, 16%-a túlképzett. A jelenség ráadásul nem csak ebben a “vertikális” dimenzióban gyakori, hanem “horizontálisan” is, azaz sokan dolgoznak más jellegű munkakörben, mint amilyen képzettséggel rendelkeznek. Összességében a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya a térségen belül magasnak számít, azonban elmarad a Nyugat-Európában jellemző átlagos értéktől. A felsőfokú képzettség bérprémiuma a korábban említett problémák ellenére nagyon magas.

Azt tapasztaljuk tehát, hogy a munkavállalóknak nagyon megéri felsőfokú végzettséget szerezni, hiszen a cégek ezt komoly fizetéstöbblettel honorálják, mégis sokan nem képesek képzettségüknek megfelelő állást szerezni. A vállalatvezetők pedig általánosságban elégedetlenek a munkavállalók (legalábbis a munkakeresők) képzettségével és képességeivel, azzal együtt, hogy felsőfokú képzettséget várnak el. Ez vagy azt jelenti, hogy a felsőoktatásban átadott tudásanyag nem felel meg a vállalatok igényeinek (bár komoly jelzésértéke van az egyén képességeire nézve, ezért elvárják), vagy azt, hogy nem ideális munkahely-munkavállaló párosítások jönnek létre a piacon. A munkaerőpiacon jelen van tehát egy egyszerű munkaerő-kínálat mennyiségi korlát, egy képzési vagy képességbeli korlát és potenciálisan egy rossz párosítások, azaz egy piaci kudarc által okozott korlát.

A mennyiségi korlát rövid távon az aktivitási ráta emelése révén enyhíthető. Ezt elősegíti a bérek emelkedése, és elősegíthetné a munkavállalás flexibilitásának növelése. Ez egyrészt az országon belüli földrajzi mobilitás növelését jelenti, másrészt a részmunkaidős lehetőségek körének szélesítését. Utóbbi azért is fontos irány, mivel vélhetően nagyobb tartalékokat mozgósíthat a munkaképes korú nők körében.

A munkavállalók képességei által szabott korlátokat középtávon természetesen enyhítheti a felsőoktatás és a szakképzés tartalmi reformja vagy fejlesztése. Ilyen irány lehet a duális képzés előtérbe helyezése és a keretszámok piaci igények szerint történő módosítása. A munkavállalók képzését azonban maguk a vállaltok is végezhetik. Ez viszont sajnos egy olyan terület, ahol tipikusan jelen vannak piaci kudarcok: a vállalatok félnek, hogy miután saját költségen képezték dolgozóikat, azok tovább állnak egy jövedelmezőbb állásba. Az államnak ezen a téren lehet szabályozói, ösztönzői szerepe, ami által a munkavállalók pontosan a vállalat(ok)nak megfelelő képességeket sajátíthatnák el.

Még ha a munkakeresők megfelelő képességekkel rendelkeznek is, úgy tűnik gyakran nem találják meg az ezekhez illő állásokat. Ennek egy lehetséges oka a már említett alacsony országon belüli mobilitás, illetve akár a munkaidő-flexibilitás hiánya is. Ezen felül érdemes volna felmérni azt is, hogy megfelelő-e az információáramlás a munkaerőpiacon, azaz a munkakeresők és munkaadók valóban ismerik-e lehetőségeik minél teljesebbet körét, vagy a nagyon korlátozottnak érzékelt opciók miatt hoznak szuboptimális döntéseket.

A cseh gazdaság növekedését tehát véleményünk szerint rövid távon elsősorban munkaerőpiaci korlátok fogják vissza. A korábbiakban felvázolt mechanizmusok relatív súlya csak célirányos kutatások segítségével becsülhető meg pontosabban, csakúgy, mint a különböző felvetett szabályozási megoldások mellékhatásai és interakciói. Ezzel együtt a legfontosabb korlátnak elemzésünk alapján a munkaerőpiaci kudarcokat és a munkaerő mennyiségbeli korlátját tartjuk.

További lehetséges probléma az információs externáliák jelenléte. Csehország exportkosara nagyon fejlett, gazdasága igen bonyolult termékeket állít elő, jelentős részben külföldi nagyvállalatok szervezeti keretei között. Ennek ellenére azt látjuk, hogy az innovációra jelentősen kisebb összegeket költenek, mint sok hasonló bonyolultságú exportösszetétellel rendelkező ország. A közelmúlt az exportált termékkategóriák listája ráadásul nem csak nem bővült, de még szűkülni is kezdett. Ennek egy lehetséges oka, hogy az információs externáliák ellenösztönzik a kockázatvállalást. Különösen érdemes ezt a lehetőséget megfontolni annak fényében, hogy Csehországban a szabályozás más fejlett országokhoz képest kevésbé támogatja az inkumbenseket.

A relatív innovációs lemaradásnak persze csak egy lehetséges oka az információs externáliák jelenléte, és talán túlzó volna az elsőszámú oknak megnevezni. Csehország a régió országai közül valószínűleg a legjobban teljesít a saját tulajdonú vállalatok és főleg a saját tulajdonú ipari vállalatok tekintetében. Mindez azért fontos, mert a kutatás-fejlesztést a cégek jóval kevésbé hajlamosak külföldre telepíteni, mint a gyártási tevékenységeket. Ennek ellenére a cseh gazdaság számára is fontos a térség egésze számára meghatározó kihívás, a nemzetközi cégeken keresztül érkező tudás elsajátítása. Az innováció előremozdítása érdekében elsősorban arra lesz szükség, hogy ez által minél több termelési tevékenység és szolgáltatás tudjon hazai vállalatok keretei között versenyképesen megvalósulni.

A Rodrik és szerzőtársai által kidolgozott elemzési keret segítségével tehát rá tudtunk mutatni néhány fontos növekedési korlátra, ezek jobb megértése és megfelelő kezelése pedig természetesen további célirányos kutatások segítségével lenne elképzelhető.

A tanulmányt a 2018-as John von Neumann díjas Dani Rodrik munkássága inspirálta. Dani Rodrik nyílt díjátadó előadása “Globalization, Populism, and the Future of the World Economy” címmel 2018. május 16. 18.00-tól lesz. Regisztrálni az eseményre itt lehet.

A diagnózis szerzői a Rajk László Szakkollégium tagjai: Chornitzer Anna, Farkas Marcell, Tóth Benedek, Vig Ádám