A gazdag gazdag marad a szegény meg gazdag lesz

Posted by in ALSÓHÁZ, ROPOGÓS

Email to someoneShare on FacebookGoogle+share on TumblrTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this page

A mai világ egyik kulcskérdése, hogy hogyan tudjuk csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, úgy hogy a piaci verseny hatékonyságra sarkalló gazdasági ösztönzőit megtartjuk. A kapitalizmus egy verseny alapú társadalmat szül. Ebben a versenyben egyenlő feltételekre van szükség, mert kialakulhatnak újratermelődő társadalmi egyenlőtlenségek, mélyszegénységben élő rétegek, ha az egyenlő feltételek a gyakorlatban nem teljesülnek.

A kapitalizmust gyakran kritizálják azzal, hogy a társadalom felső 1%-a, a leggazdagabb tőkésosztály kizsákmányolja a szegényebb munkásréteget. A vagyonosak mégnagyobb tőkére és befolyásra tesznek szert, míg a szegények ellehetetlenülnek, tovább nyílik az olló. Egyesek szerint erre ráerősít a globalizáció, de akár az EU-n belül is értelmezhető ez a jelenség. A Marxizmus és a szocializmus ideái ennek mintegy ellenpontjaiként jelentek meg a politikaifilozófia színterén. A piac hatékony működése azonban összeegyeztethetetlennek tűnik a szocialista elvekkel. A szocializmus rendszerében az egyének és a vállalatok kooperálnak, a kapitalizmus rendszerében pedig versenyeznek egymással. A verseny által generált ösztönzők, mint például az egyéni haszonszerzés csak ritkán jár együtt mások segítésével. A kooperatív működés pedig nem sarkall maximális teljesítményre és potyautas magatartást is megtűrhet.

El tudunk képzelni egy olyan rendszert, ami megtartja a kapitalizmus hatékonyságát, pozitív gazdasági ösztönzőit és a társadalom egyénei közti egyenlő lehetőségeket? Amelyben pörgő gazdaság és elosztási igazságosság egyszerre van jelen? A témában jártas gondolkodók már kidolgoztak egy ilyen elméletet, ez a piaci szocializmus.

Ebben a rendszerben a cégek először maximalizálják profitjukat, verseny van a piacon, de a tulajdonosi rendszer átalakul. A vállalatok nem állami kézben vannak, de nem is a társadalom 1%-a tesz szert tulajdonosi részre. Többfajta elmélet létezik, egyik elképzelés, hogy a vállalatban dolgozók tulajdonolják a céget közösen. Másik elképzelés, hogy a társadalomban lévő összes felnőtt tulajdonában legyen az összes vállalat. A tulajdonrészekkel lehet kereskedni, át lehet váltani más tulajdonrészekre, de nem lehet pénzre váltani. Így a tőkéből származó jövedelem egyenlőtlen eloszlásának tudunk gátat szabni. Mivel mindenkinek van tulajdonrésze, mindenkinek érdeke lesz az, hogy a cégek jól teljesítsenek, akár nagyobb motivációt is adhat ez a rendszer a dolgozóknak, mint a jelenlegi.

Az az összeg, amit a jelenlegi rendszer mellett a tulajdonosok megkapnak osztalék formájában az államhoz kerülne és a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyensúlyozására kerülne felhasználásra, míg a vállalatok eredményének maradék részét vissza lehetne forgatni a vállalatba a további fejlődés érdekében. Az állam által begyűjtött osztalékot akár szét is lehetne osztani egyenlően a társadalom összes résztvevője között alapjövedelem formájában. James Yunker pragmatikus megközelítésű modellje alapján a társadalom 94%-a jobban járna ezzel a rendszerrel.

A szocializmus szerepel az elmélet nevében, de fontos különbség, hogy itt nem az államilag központosított tervezés, szabályozás, gazdasági irányítás van a fókuszban, hanem a társadalmi rétegek közti szakadékok mérséklése és a gazdasági hatékonyság megőrzése.

Az elmélet megvalósítása komoly kérdéseket vet fel, mivel az azt pártoló kutatók között nincs konszenzus a részletkérdésekben és a politikiai befolyással bíró gazdasági elit sem támogatná azt. Jelentős adminisztratív, bürökratikus terhekkel járna bevezetése. A vagyon öröklése, a nagyobb tőkeigényű projektek megvalósítása, valamint a potyautas magatartás lehetősége további kérdéseket vetnek fel. Globálisan az is egy kérdőjel, hogy be lehet-e vezetni ezt a rendszert egy országban anélkül, hogy a vagyonos réteg kivonuljon az országból, vagy csak univerzálisan elképzelhető a bevezetése.

Viszont James Yunker szavaival élve, attól még, hogy valaminek a megvalósíthatósága távolinak tűnik, az még nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes hangoztatni. A rabszolgaság felszámolása, vagy a demokrácia bevezetése is távolinak tűnt elsőre.