Hurráoptimizmus uralkodott sok közgazdász között a Szovjetunió bukását követően, mert a gazdasági fejlődés receptje ismertnek tűnt: Az úgynevezett “washingtoni konszenzus” a privatizáció mellett a gazdaság megnyitását hirdette a globális verseny felé. Cserébe azzal kecsegtetett, bárki eljuthat a fejlett nyugati országok szintjére.

A cikk szerzője: Tóth Bendek

A dolgok azonban máshogy alakultak, hogy miért azt Dani Rodrik, a kereskedelem- és fejlődésgazdaságtan egyik legismertebb alakja kutatja. Szerinte éppen a globalizáció lehetetlenítette el a felzárkozást. A fejlődő országok dinamikus gazdasági növekedéséhez az iparosításon keresztül vezetett az út, de azóta sok minden változott.

Napjainkban a fejlett gazdaságok a szolgáltatások felé mozdulnak el, de az ipari termelés továbbra is kulcsfontosságú. Jelenlegi világunkat meghatározóan az iparosodás formálta. A 19. századi ipari forradalom előtt a világ népessége és teljes termelése alig-alig növekedett, a Föld különböző részei között pedig nem volt drasztikus különbség a gazdasági teljesítmény terén.

Az egymást követő innovációk azonban kiemelték Európát és az Egyesült Államokat a többi régió közül, és megágyaztak annak a folyamatos növekedésnek, melynek gyümölcseit mi is élvezzük. Sokak szerint a modern demokrácia sem jött volna létre az ipari forradalom társadalmi- és életviszonyokat megváltoztató hatásai nélkül.

Az (első) ipari forradalom nemcsak kiemelte Európát és az Egyesült Államokat a világ többi része közül, de azóta is meglepően kevesen tudtak ezekhez a régiókhoz felkapaszkodni. A világ nagyrészén növekedett a gazdaságok teljesítménye, de az igazi konvergenciára kevés példát ismerünk: Japán, Dél-Korea, Taiwan, Hong Kong, ők a kistigrisek, rajtuk kívül Kína ilyen felkapaszkodó. Az Öböl menti országokat növekedése lényegében a természeti erőforrásoknak volt köszönhető.

Az említett néhány sikeres felzárkózás esetében azt látjuk, hogy az ipari termelés mindegyikben kulcsszerepet játszott. Az ipari termelés nagy mennyiségű alacsonyan képzett munkaerőt szív fel és a korábbinál sokkal termelékenyebb munkahelyet biztosít neki. Emellett a globalizált piacon versenyző ipar kevésbé van kitéve a hazai kereslet ingadozásainak.. Természetesen nem szükségszerű, hogy az ipari termelés felfuttatása az egyetlen járható út a gazdasági felzárkózásban, de az biztos, hogy az eddigi sikeres modellek nagyban támaszkodtak rá. Ma mégis azt látjuk, hogy a fejlődő országok ipara inkább visszaesőben van. Dani Rodrik amerikai-török közgazdász ezzel a jelenséggel foglalkozik “Premature Deindustrialization” című cikkében.

A fejlett gazdaságokban nem is igazán újkeletű trend az ipar súlyának csökkenése: a szektor egyre kevesebb embert foglalkoztat, és aktuális árakon számolva a teljes termelésen belüli súlya is visszaesik. Reálértéken azonban tipikusan továbbra is javul a kibocsátás (ez valami olyasmit jelent, hogy egyre többet-jobbat termelünk, de az a más dolgokhoz képest egyre olcsóbb).

Az egyes országokban az ipar jelentőségének alakulása jellemzően egy fordított U-alakú görbét követett: az időben előre haladva az ország egyre gazdagabbá vált, eközben az ipar jelentősége egy ideig nőtt, majd újra csökkenni kezdett. Amit ma látunk, az az, hogy már a fejlődő országokban is elkezd csökkenni az ipar szerepe, még mielőtt az megerősödhetett, a jövedelem pedig igazán megnőtt volna. Ezt illusztrálja az alábbi ábra:

 

Minden pont egy országot jelöl, a pont mellett az ország nevének rövidítését látjuk, illetve azt az évet, amikor ott az ipar jelentőségének csökkenése elindult. A vízszintes tengely az ebben az évben mért egy főre jutó teljes gazdasági teljesítményt, a függőleges tengely az ipar foglalkoztatásban betöltött súlyát jelöli. (A vízszintes tengely logaritmikus skálázású, India és Svédország között a különbség például húszszoros.)

Az ipar felől a szolgáltatások felé történő elmozdulásra több lehetséges magyarázat is kínálkozik, ilyenek például a technológiai változások hatásai vagy a kereslet esetleges megváltozása. Rodrik szerint a fejlett gazdaságokban elsősorban előbbiről volt szó: a technológiai fejlődés miatt egyszerűen kevesebb ipari munkásra lett szükség, az ipari termékek pedig relatíve olcsóbbá váltak, miközben a termelés reálértelemben nőtt. De mi a helyzet a fejlődő gazdaságokkal?

Természetesen ugyanez a hatásmechanizmus ezek esetében is elképzelhető. Fontos különbség ugyanakkor, hogy ezek a gazdaságok jellemzően kisebbek, nyitottabbak, mint legfejlettebb társaik. Emiatt a hazai árak alakulása kevésbé függ például egy hazai technológiai fejlődéstől: a fogyasztás minél nagyobb részét vásárolják külföldről, annál kevésbé. Így ebben az esetben a technológiailag fejlődő cégek, akik valószínűleg maguk is elsősorban exportra termelnek, nemhogy csökkentenék, de még növelik is alkalmazottaik számát.

Mindez jól hangzik, de ennek a helyzetnek megvannak a veszélyei is. Ha ugyanis a technológiai fejlődés nem belföldön, hanem külföldön következik be, az árcsökkenés hatása belföldön is megérződik: a termelő cég csak olcsóbban adhatja termékeit, ha versenyben akar maradni. Rodrik úgy érvel, hogy valami ilyesmi történt. Az egyre globalizálódó gazdaságban a fejlődő országok elveszítették a hazai ipar védelmének lehetőségét, így ezek az államok “importálták” a dezindusztrializációt. Ennek előnye, hogy így a csökkenő árakat is sikerült importálni, hátránya viszont, hogy a korábban működő felzárkózási modell ellehetetlenült.

Ráadásul a fejlődő országok majdhogynem csak a piacaik teljes kinyitása és a tökéletes bezárkózás közül választhatnak, nincsenek kecsegtető régiós megoldások, amennyiben a szomszédos országok is nagyon hasonló termékek előállításában jeleskednek.

Rodrik szerint ez azt jelenti, hogy új növekedési modelleket kell találni. Ilyen lehet a szolgáltatásokra alapuló növekedés, de ennek is megvannak a maga nehézségei. A szolgáltatások vagy nagy tudást igényelnek és ezért nem képesek gyorsan nagy munkaerőt felszívni (informatika, pénzügyek), vagy túl munkaintenzívek és alacsony a hozzáadott értékük, vagy lehetetlen őket nemzetközi piacokon értékesíteni. Ma legalábbis így tűnik, a jövő kihívása pedig megoldani ezt a feladványt.

Dani Rodrik teljes cikke elérhető itt:
http://drodrik.scholar.harvard.edu/files/dani-rodrik/files/premature_deindustrialization_revised2.pdf