A kulcs a kulcs?: Egykulcsos vs. progresszív jövedelemadó

Posted by in Mindennapi közgáz, Piactervezés

Email to someoneShare on FacebookGoogle+share on TumblrTweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this page

A cikk szerzője: Gieszer Zsombor

Az adózásról, adóztatásról bizony nem könnyű beszélni. Rendkívül sok oldalról vizsgálható téma –például a politikának, az etikának és a közgazdaságtannak is komoly mondanivalója van róla. Persze ezek a tudományágak sem egységesek: több iskola létezik, amelyek eltérően vélekednek a helyes megoldásokról.

 

Az adózás pedig olyan dolog, amely mindenkit érint. Hiszen mindenki megérzi, ha a pénztárcája nem a kellő mértékben húzza a zsebét, ami ugye nagyban függ az adók mértékétől. Egyszóval könnyen belátható, hogy nem mindegy mennyit fizetünk az államnak és mivel indokolják meg ezeket a kötelezettségeket.

Például, ha még emlékszünk a gimnáziumi történelem órákra, akkor biztos beugrik Károly Róbert kapuadója is. Ez arról szólt, hogy a jobbágyokat (az alany) a kapujuk nagysága alapján (a tárgy) adófizetésre kötelezte a király. De a ma adói közül sem kell bemutatni a leghírhedtebbeket, mint a társasági adót (TAO), általános forgalmi adót (ÁFA), vagy a személyi jövedelemadót (SZJA).

Utóbbi alanyai a magánszemélyek, tárgya pedig az általuk megszerzett jövedelem. Az SZJA egy tipikus „egyenes adó”, azaz az emberek közvetlenül fizetik. A jövedelemadózás logikája többféle lehet, ezek közül pedig a két legfontosabb a progresszív és az egykulcsos adózási stratégiára épülő megoldások. Ezek más-más alapokra épülnek és sokszor éppen ellentés hatásuk van az gazdaságra és az államra.

A progreszív jövedelemadózás

A progresszív/többkulcsos adózás esetében az átlagadókulcs nő az adóalap emelkedésével. Érthetőbben mondva: minél nagyobb a kereset, annál nagyobb százalékát kell leadóznunk. A progresszív adózás mellett érvelt több nagy hatású régi és modern közgazdász is, úgy mint Adam Smith, Karl Marx, vagy Emmanuel Saez. Nem véletlenül, hiszen ez több vitathatatlan előnnyel rendelkezik. Egyrészt a gazdagabbak felől az alacsonyabb jövedelmű rétegek felé csoportosít át jövedelmeket – ezzel pedig csökkentheti a társadalmi különbségeket. Emellett sokszor a fogyasztást is növeli – az alacsonyabb jövedelműek ugyanis keresetük nagyobb százalékát költik fogyasztásra, mint a gazdagok, így serkentve a gazdaságot.

A többkulcsos adórendszer egyesek szerint remekül ösztönöz a munkára is. A felmérések szerint ugyanis a szegényeket a nagyobb bevétel serkenti a munkára, míg a tehetősebb rétegeknél ez a hatás megfordul, és az idejük kevesebb részét akarják dolgozva tölteni.

adózás1
(forrás: youtube.com The Progressive Income Tax: A Tale of Three Brothers)
 

Persze a többkulcsos adóztatásnak is megvannak a maga árnyoldalai. Egyből eszünkbe jut a morális dilemma, miszerint, aki jobban, vagy többet dolgozik, nagyobb terhet kap a nyakába, mint aki nem tesz meg annyit a siker érdekében. Ennek igazságossága nehezen indokolható. Ráadásul, ahogyan a fogyasztás fontos motorja a gazdaságnak, úgy a beruházások is azok. Azonban a progresszív adózás pont ezek alapját, a nagyobb összegű megtakarítások felhalmozódását akadályozza. Más ellenérvelők a gazdaság „befeketítését” hozzák példának. Vitathatatlan ugyanis, hogy minél alacsonyabb jövedelmet jelentünk be törvényesen, annál kevesebbet kell adóznunk az állam felé, ezzel az adóelkerülésre több a motiváció. Egyes közgazdászok szerint a progreszív adózás munkára való ösztönző hatás is elmaradhat, hiszen azok a munkavállalók, akik csak magasabb jövedelem esetén lépnének be a munkaerőpiacra, a nagyobb adóterhek hatására ezt mégsem teszik meg, és kivándorolnak az országból jobb lehetőségek után kutatva. Az utolsó, de annál egyszerűbb érv szerint maga a progresszív adózás bonyolultsága a fő probléma, amely többek között nehezen kezelhető, és taszító hatással lehet a multinacionális tőke beáramlására is.

Ezek azok a fő érvek, és ellenérvek, melyekkel az adott állam vezetésének tisztában kell lenni, ha a többkulcsos adórendszer bevezetésében gondolkodik.

Az egykulcsos adórendszer

Vizsgáljuk meg az érem másik oldalát, az egykulcsos adórendszert! Működése rendkívül egyszerű: mindenki egy adott százaléknyi adót fizet be a keresete után. Az effajta adórendszer választ talál a progresszív adózás problémáira. Így elmarad a gazdaság átláthatatlansága, és befeketedése, nőnek a megtakarítások, ami a befektetések nagyobbodásához vezet. Csökkentheti a gazdasági elvándorlást, illetve a már bemutatott morális problémára is választ ad.

De ahogy egyes problémákat kiküszöböl, úgy másokat gyárt helyettük. Az egy kulcsot alkalmazó adórendszer hatására kisebb lesz a fogyasztás mértéke és nőnek a társadalmi különbségek, amely morális, és gazdasági szempontból is problémás lehet. Elmarad az alacsonyabb jövedelműek munkára való ösztönzése is. Valamint természetesen az egykulcsos adórendszer is hagy kívánni valót maga után erkölcsi szempontból. Hiszen nyilvánvaló a dilemma, amikor arról van szó, hogy többek közt a gazdag vállalatvezetőt és az egyszerű szakmunkást is ugyan olyan arányú adó sújtja.

A két tárgyalt adórendszer egymásnak ellentéteként is felfogható, de egy közös vitathatatlanul van bennük: érvek vannak bőven mindkettő mellett, és ellen is. Ebből fakad, hogy nem könnyű egyik mellet sem kiállni teljes mellszélességgel. A választás attól függhet, hogy mi a célunk az adó kivetésével, és milyen szempontokat veszünk figyelembe a döntés meghozatalakor.

(címlap: http://reklamadoblog.hu/wp-content/uploads/2015/04/rekl%C3%A1mad%C3%B3-kulcs.gif)